Én vagyok a Skála Kópé

 2010.01.03. 15:14

 

Ki ne emlékezne még az első magyar plázákra a Skála Coop áruházakra. Igen, aminek a legismertebb háziasszonya először Komjáthy Ági majd az 1985-ös szépségverseny 2. helyezettje, Kruppa Judit volt.

De ne feledkezzünk meg a kis animációs figuráról, Skála Kópéról sem. Érdekes rímeit olyan hangon adta elő, mintha héliumot szívott volna. Igazán sajnálom, hogy ma már a tévében nem láthatjuk őt. Jellegzetes mondata volt: "Én vagyok a Skála Kópé, reklámom a Skála Coop-é, szívem mindig a vásárlóké." Pedig az áruház -amelynek nevét sokáig együtt emlegették a Centrum Áruházzal (ami aztán megszűnt)- nem csak hogy ma is létezik, de még mindig nagy népszerűségnek örvend a vásárlók körében. Megsúgom, hogy az én Jézuskám is mindent ott szerzett be tavalyelőtt. :)

 Lássunk még néhány retro gyöngyszemet a 80-as évek zenés-rímes Skála-reklámaiból (a teljesség igénye nélkül!).

A reklám, ahol a lassabb felfogásúak is megérthették, hogy KEDDen kedvezményesen vásárolhatnak a Skálában.

 

 

A nyári színek kavalkádja a Skálában...immár Kruppa Judittal. Milyen felüdítő nézni ebben a csúnyácska időben...

 

 

Na ezt a reklámot nem értettem eleinte, amikor láttam, és elég spórolósnak és idétlennek tartottam (a végén az enyhén nemértelmes arckifejezésekről nem is beszélve!) De javítsatok ki, ha nincs igazam?

 




Végezetül Skála-karácsony á lá Dolly Roll 1986-ból, amikor nagy Pumukli-rajongó voltam voltam.



Még talán ezt a szösszenetet is folytatom...

Címkék: retro reklám vásár karácsony nyár kedd szépségverseny 80 as évek skála dolly roll pumukli sas istván komjáthy ági kruppa judit

A bejegyzés trackback címe:

https://retrosztikus.blog.hu/api/trackback/id/tr941641930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása